Üdvözöllek, Mézi!

A blogom témáját tekintve egyértelműen inkább személyes. És hogy én ki vagyok? Egy lány, aki már egy jó ideje a G-Portál berkein éli mindennapjait. Egy olyan lány, aki nem fél kimondani, amit gondol - amiből rengetegszer konfliktus adódik. Úgy érzem, haladnom kell tovább ezen az úton, nem hagyhatom, hogy bárki elbizonytalanitson. És hogy miért? Mert semmi sem történik véletlenül. Oka van annak, hogy én ezt most leirom, és oka van annak, hogy te erre a blogra tévedtél. És hogy mi az ok? Légy nyitott, és rájössz!

Kódalap: LD

 
 
Seholország

100.

2017.09.04. 15:00, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

Nos elérkezett az élménybeszámolós bejegyzés. Igazság szerint nem voltam biztos benne, mikor jöttem haza még  akkor sem, hogy meg kellene-e irnom ezt, de végül is ez az én blogom. És miért ne tenném, hiszen régen is mindent leirtam nektek. Mostanság egy kicsit ezek a bejegyzések elmaradtak, pedig nagyon sokszor gondolkoztam, hogy jó lenne megosztani veletek, mi történt velem. Illetve hiányzik is.

No de nem is fecsérelem tovább a szót, térjünk rá a lényegre. Vasárnap, azaz augusztus 20-án indultunk Pocokkal neki a nagyvilágnak. Reggel nyolc körül indultunk, és délre fel is értünk Pestre. No, aki már régebb óta követ, az tudja, hogy nekem Pest a mindenem. Mióta Pocokkal novemberben elmentünk oda, az óta csak arról tudok álmodozni, mikor fogunk oda felköltözni.
Miután megérkeztünk a vonattal, rögtön a szállásra mentünk, mert ismételten új szállást sikerült kifogni, ergo meg is kellett keresni, illetve annyi cuccunk volt, hogy azzal metrózgatni egyszerűen borzalom volt. (Szerencsére metro közelben volt a szállás, és ahhoz képest, milyen olcsó volt, szép tiszta is, úgyhogy valószinűleg következő alkalommal is ott fogunk foglalni.) Ezt követően pedig találkám volt egy lánnyal, ugyanis... Mély levegő, drágák... Megvettem életem első Naked palettáját, méghozzá a 3-asat! Nagyon szép szinek vannak benne, bár annyira nem vagyok vele megelégedve. Inkább kiadtam volna ezt a pénzt Colourpop termékekre, szerintem elégedettebb lennék vele.

A 20-át illetve a 21-ét Pesten töltöttük. Igazság szerint voltunk a várban, megnéztük a tűzijátékot (hatalmas élmény volt, meg is beszéltük Pocokkal hogy jövőre is ott a helyünk), meg hát a szokásos programok - városnézés. Plusz még ugyebár be kellett vásárolni ajándékokból is. És ami hatalmas öröm volt, és sajnáltam, hogy repülővel mentünk, mert nem tudtam több dolgot vásárolni: Árkádban le voltak akciózva a Yankee Candle-ök. Minden. Sajnos bezár a bolt, ahonnan régebben vettem tartokat (első emeleten volt ilyen lakásdekor bolt, ahol árultak YC gyertyákat is, tartokat is, és olcsóbban mint a márkaboltban), és most szinte fillérekért el lehetett őket hozni. Meg amúgy mindent. Ha még nyitva van, és pestiek vagytok szerintem mindenképp megéri benézni.

No, de akkor térjünk is át az utazásra, meg a repülőre. 21-én este már nyolckor a szálláson voltunk, mert mi bizony ALUDNI fogunk. Aha. Ebből az lett, hogy Pocok aludt fél órát egyszer, én semennyit, végighallgattuk legjobb barátnőm problémáit telefonon, aztán Pocok még annyira toppon érezte magát, hogy ő biza még a buszmegállóba is kisétál hajnalban, mert meg kell nézni, merre van. Ja, és elindultunk a busz érkezte előtt egy órával, mert mi átsétáljuk a várost addig~ Aha, nem. Végül leültünk a buszmegállóban és beszélgettünk. Mondjuk arra szükség is volt, eléggé érekes a kapcsolatunk mostanság. A busz egyébként fél háromkor indult, égyre voltunk kint a reptéren, és hatkor indult a repcsink.

Nagyon féltem a repülőtől. El sem tudjátok képzelni, mennyire gyomorideggel mentem ki a reptérre. Meg előtte mik jártak a fejemben. Mindenesetre, maga a reptér egy kész katasztrófa, de legalább nem kellett sokat időzni, meglepődtem hogy egy darab fél literes ásványvizért elkérnek 1000 forintot, de végül is minden rendben volt. Na és a repülő. Hát, Mézik, fantasztikus volt! Az egész egyszerűen... Imádom! Különösen a fel- és leszállás volt emlékezetes, amikor már elértük az utazómagasságot csak olyan... Olyan mintha egy nagyon keskeny, tömött buszon ülnél és valami hihetetlenül sima úton haladnátok. Amúgy... nem tudom, ki hogy van vele, de elvileg nagy turbulencia volt, de észre se vettem szinte. Amennyire komolyan beállitották ezt az egészet, szinte semmi sem volt.

Mire megérkeztünk Angliába, már teljesen ki voltunk készülve a több, mint 24 óra ébrenléttől, igy az első napunkon leginkább aludtunk, illetve Chathamben mászkáltunk egy kicsit. Szerencsétlenségünkre Pocoknak sikerült elkapnia egy kis náthát, igy a második nap is szinte csak Chathamről szólt, de annyira nem is bánom, nagyon szép város
Harmadik nap sikerült összeszednünk magunkat annyira (mivel ekkorra már én is lebetegedtem), hogy reggel elinduljunk Londonba. Mondanom sem kell, hatalmas elvárásaim voltak, főleg, hogy egyik osztálytársam kedvenc városa, és nagyon felhype-olta. Eléggé csalódás volt, mit ne mondjak. Igen, nagyon szép épületek vannak ott, a turistalátványosságok nagy részét megnéztük (csak kivülről, mert tudtuk, hogy egy nap alatt nem tudunk mindent megnézni belülről), sőt még Greenwich-be is elmentünk. De az egész egyszerűen... többet vártam a nagy Nyugattól. Én egyszerűen... ki merem jelenteni, hogy Angliától mi, azaz Magyarország, sokkal többet érünk! Higgyétek el, ha nem igy gondolnám, nem mondanám, de most, hogy láttam, hogy a metro olyan szinten van mint nálunk a hármas metro, hogy a városban a közlekedés borzalmas, hogy ugyan úgy szegények az emberek... Egyszerűen elküldeném azokat a tiniket, akik azt mondják, kimegyek Angliába meg Németországba, mert ott majd milyen jó lesz, hogy nézzék meg, hogy nem. Nem jobb. Erről majd lesz bejegyzés.
Amúgy ha már London... Pocoktól kaptam a Debenshamból két Kat von D rúzst! Mézik én annyira imádom őket! Biztos, hogy ha legközelebb is kint járok, beszerzek belőlük még pár árnyalatot. Nem mondom, hogy olcsó, sőt, de minden pénzt megér!

No de térjünk is vissza... A csütörtök Londonról szólt, pénteken pedig, mint egy kis család, elindultunk Bowingtonba. Tank múzeum, Pocokkal oda meg vissza vagyunk érte. Lényeg, hogy nagyon tetszett, ültem lánctalpasba, szép volt, jó volt, kaptam egy macit. Ééééés~ Bowington után sikerült még utolsóként jegyet venni Stonehenge-hez!!! Ez volt minden álmom Angliával kapcsolatban, komolyan! Hatalmas élmény volt. Mindig is spirituális beállitottságú voltam, úgyhogy nekem aztán duplán nagy élmény volt. És mivel már utolsóként vettünk jegyet, nem is volt sok ember, úgyhogy nyugodtan nézelődhettünk.

Végül pénteken volt a nagybevásárlás, mostohaanyóskám (akit amúgy imádok~) elkisért pár olyan boltba, ahol tudtam anyáéknak venni szuvenirt, illetve végül sikerült az osztálytársainknak is beszerezni pár érdekes dolgot. (Bár lehet a végén megtartom őket, mert továbbra sem vagyunk jóban.) És Mézik, olyan szép cipőt találtam! Lehet majd fogok hozni nektek bejegyzést is az angliai szerzeményekről, mert vettem pár dolgot.

No és végül vasárnap neki is indultunk a hosszú útnak. Borzalmas volt. A komptól féltem a legjobban, de pont, hogy az volt egy olyan dolog az egész útban, amit még élveztem is. Rosszullét nélkül! Egyébként meg tényleg szörnyű volt, apósom kitalálta hogy egy nap alatt érjünk le Balatonra, ő a felét végigaludta, mi meg vezettünk. Megjegyzem, életemben először vezettem autópályán, hajnalban, 24 óra ébrenlét mellett, de mit számit az? Mindegy, nagyon, de tényleg nagyon dühös voltam másnap mindenkire, és úgy voltam vele, hogy ha nekem még egy napot ott kell töltenem, akkor inkább fenéket bele, hazajövök vonattal, még az is jobb.

No, lényeg, ami lényeg, hogy 29-én értünk haza hajnali 2-re. Nem mondom, hogy rossz volt, sőt, ha az utazás nem lett volna, akkor azt mondanám, minden flottul ment volna. Igy annyira nem. De még igy is azt mondom, hogy feledhetetlen, és hatalmas élmény, és nagyon hálás vagyok, hogy emehettem Pocokkal, eljuthattam a Baker Streetre, a Stone Henge-hez és még regeteg mindenhova!

(Képek a bővebbenben, feltöltés folyamatban)

069.

2017.04.23. 20:42, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

Nem szeretnék most úgy konkrétan semmi élménybeszámolót tartani Pestről, mert hát itt is voltunk, ott is voltunk, rengeteg mindent láttunk és rengeteg mindent nem. De nem is ez a lényeg. Hanem Pocok. És én. És a kapcsolatunk. És az, hogy bár lehet Pestben az varázsolja el a legtöbb embert (vidéki fejjel), hogy milyen nyüzsi milyen szép mittudomén... Nos, nekem valahogy ez a természetes. Vagyis, jobban mondva, mikor ott vagyok egyszerűen otthon érzem magam még akkor is, ha csak egy sima pesti utcán sétálok semmiféle látnivaló nélkül, vagy szétnézünk Pocokkal, milyen lakások vannak kint a külváros környékén.

Ezzel szerintem mindent el is mondtam. Nem azt mondom, hogy életem végégig Budapesten szeretnék élni. De egy jó ideig mindenképp. És az, hogy most Pocok is azt mondta, hogy ő is inkább ezt választaná egyértelművé tette, hogy amint lediplomázunk, és lesz pénzünk rá elég, fel fogunk költözni. Még az sem kizárt, hogy tanitani fogok, egyébként. 

Mindemellett, életem talán legszebb 4 napját töltöttem el most. És azzal, akit szeretek. Végre sikerült elérni azt, hogy bár volt okunk a másikra idegesnek lenni, és voltunk nagyon morcosak is és durciztunk, de egyszer nem jutott eszembe, hogy ne öleljem meg az életkémet.

Képzeljétek, ma, amikor voltunk kávézni, megkérdezték, hogy el vagyunk-e már jegyezve, mert pont olyanok vagyunk, mint egy friss házaspár, vagy hát értitek. Mint a jegyesek. Furán jó érzés volt. És ami még nagyobb meglepetés volt, hogy az egyik lánnyal beszélgettem ott a bögrékről, és szóba jött valahogy, hogy két éves évfordulónkat ünnepeljük Pocokkal, és ennek alkalmából meghivtak minket egy-egy italra. Én nem tudom ez mennyire természetes Pesten, de itt vidéken ilyen nincs. És ez nekem olyan jól esett! Szóval bármi történjen is, ha Starbucks, akkor csakis a Westendes! Nagyon megszerettem azt a helyet, háromszor mentünk be, és minden alkalommal volt valami olyan dolog, ami miatt ha Starbucksot kell választanom vagy ajánlanom, akkor csakis a Westenben lévő! 

Amit viszont még észrevettem, és nagyon meglepő... Sokkal, de sokkal jobb kedvűek a pestiek, mint a vidékiek. Nem tudom ez minek köszönhető, lehet a pénz miatt, de igazság szerint itt még a gazdagok is olyan búvalbéleltek, hogy csak na... No mindegy, csak gondolom érdekességként megosztom veletek ezt.

Lényeg, ami lényeg, hogy imádtam, és mikor elindultunk a Keletiből vonattal megkönnyeztem (és úton hazafele is vagy négyszer), hogy vissza kell ide jönnünk. Nagyon vágyom Pestre. 

 - Ezt a bekezdést későb irom már hozzá a bejegyzéshez. Aki régebben követ engem már itt, az tudja rólam, hogy eléggé tömegiszonyom van. Vagy már nem is tudom, minek nevezzem a tegnapi után. Lényeg, hogy Pesten volt olyan, hogy egyedül töltöttem pár percet tömegben - például az egyik példa erre, hogy kevés időnk volt utolsó napon, egyik boltban venni szerettem volna Yankee Candle tartokat, sikerült is, viszont Pocok felment közben anyának venni valami ajit anyáknapjára. Ezért kettéváltunk, viszont tudni kell, hogy nekem az, ha valaki hozzám ér, vagy csak sokan vagyunk egy helyiségben, akkor rosszul leszek, és csak akkor nyugszom meg, ha Pocok ott van és kimegyünk. No, itt semmi sem volt. Sokan voltak, sokan hozzám értek, mégsem volt semmi problémám. Meg többször volt olyan, hogy Pocok bement valahova, én pedig kint maradtam, vagy forditva, és akkor sem. Itthon viszont nem mondok sokat, ha azt mondom, 10 ember volt egy teljesen nyilt utcán, és egyszerűen rosszul lettem, alig vártam, hogy beülhessek az autóba és elmenjek. Pedig kisváros a miénk, nincs is sok ember. De olyan... Nem tudom. -

U.I.: Nagyon szépen köszönöm a támogatást, Liz! <3

Címkék: Budapest szerelem

067.

2017.04.20. 15:00, Limonadee
Budapest bakancslista

Teleférico de Buda                                                                                                                                                                                 Más:

Sziasztok, Mézik!

Mikorra ti ezt a bejegyzést látjátok, mi Pocokkal már valószinűleg Budapesten vagyunk és éppen valamelyik nevezetességet nézzük meg. Ami azt illeti, mikor tavaly voltunk csak három napot töltöttünk ott, idén ebből sikerült négyet kicsikarni. Lényeg, ami lényeg, hogy előző alkalommal nem voltak konkrét céljaink, csak felszálltunk valamelik tömegközlekedési eszközre, és amelyik megállónak tetszett a neve, vagy találtunk ott valami nekünk kedveset, leszálltunk. Valószinűleg ez most sem lesz másképp, ugyanakkor szeretném nektek felsorolni, melyek lesznek azok a nevezetességek, amelyeket felirtunk megtekintésre. Mivel elég sok van, igy kattintsatok a Bővebbenre, ha érdekel titeket. 

Ti milyen turistalátványosságot javasoltok?

Címkék: cikk Budapest tervek

022.

2016.11.12. 13:12, Limonadee

Mézik!

Budapest. Magyarország fővárosa. Megszámlálhatatlanul sokat voltam már ott, keresztanyukám ott élt. Aztán meg osztálykirándulások alkalmával. Viszont sosem éreztem még azt, amit ezen a hétvégén. Nem tudom, hogy mi tette ezt ennyire emlékezetessé, hiszen most sem történt semmi különleges. Talán csak a személy, akivel mentem.

No, de kezdjük is az elején. Pocokkal már egy jó ideje terveztük, hogy elmegyünk Pestre pár napra, és most, szünetben jött el az alkalom, hogy ezt megejtsük. Le is foglaltuk egy csinos kis hostelt a belvárosban, pontosabban az 5. kerületben. Igen, minden kicseszett "közel" volt, és imádtam~

Pénteken dél előtt indultunk, 10.40-kor vonattal. Meg pótlóbusszal~ Elvileg tanulni akartunk út közben, mert ZH-k lesznek jövőhéten, de helyette csak beszélgettünk, valamint kaptam Pocoktól egy nagyon kedves meglepestést. Képet erről láthattok. És még mielőtt megkérdeznétek, nem, nem eljegyzés. Inkább csak a tudat, hogy az is tervben van, de még várat magára. Ennek apropója pedig az volt, hogy a névnapomra kapott gyűrű kicsit megkopott, mert az nem ezüst volt, így kicserélte erre a tüneményre, ami remélhetőleg örök darab lesz majd. Annyira nagyon megörültem, el se tudjátok képzelni!

Nos, a vonatozást követően én kitaláltam, hogy mi csak másfél kilométerre vagyunk, ne vegyünk már ezért jegyet, elsétálunk. No, az az egy kilométer nagyon nem annyi volt, hanem majdnem 8, de sebaj~ Láttunk rengeteg üzletet útközben, ahova be akartunk nézni, de sajnos erre már pont nem volt idő. Pénteken egyébként olyan 5 körülre értünk oda a szálláshoz, el is mentünk rögtön enni a Westendbe, mert éhen haltunk. Valamin Starbucks~ Imádom a fehér csokis Lattét~

Ami viszont a plázában volt még... M.A.C. Mondanom sem kell, minden vágyam volt egy rúzs, de nem nagyon volt szívem kiadni érte annyit eddig. Hát ez után sem, az biztos, olyan hihetetlenül nagyon elvették a kedvemet tőle. Kipróbáltam egy rúzst, vagyis hát csak a kezemen, de komolyan mondom, hogy a Rimmeles rúzsomnak jobb a tartóssága még kézen is. És ezzel nem a Rimmelt akarom szidni, mert a kedvenc márkám. A másik csalódásom ebben az üzletben a szemhéjpúderek. Kipróbáltam vagy ötöt, hátha csak a világosak nem elég pigmentáltak... De még a bordó sem! A harmadik pedig az ecsetek, és itt jött el az a pont, mikor fogtam magam és szó szerint őrjöngve menekültem ki onnan. A szar kis Ebayes ecsetem puhább és jobb, mint ez! Én nem tudom, hogy ki az, akinek ezek tetszenek, a rúzs is lehet, hogy csak rajtam nem működött, de eléggé ki voltam akadva, hogy ezt tapasztaltam, mert azért lássuk be, nem egy olcsó márkáról beszélünk, és szerintem ez ebben az árfekvésben - de még egy középkateóriában sem - megengedhetetlen.

Este egyébként kimentünk Pocokkal a Margit-hídra, meg végigjártuk a Parlamentet és környékét. Hihetetlenül gyönyörű volt, és nagyon élveztem. Talán a kedvencem ez az esti kis séta volt egész pesti hosszúhétvégézésünk alatt. Nem maradtunk kint túl sokáig, 11 körül visszamentünk, mert baromira elfáradtunk.

Szombaton bejártuk az egész várost. Reggeli-ebéd után megvettünk egy 24 órás jegyet és mindenhova elmentünk. Az operát, a színházakat megnézni, valamint egész Budát körbejártuk busszal. Voltunk a Halászbástyánál és természetesen a Hadtörténeti múzeumot is végignéztük. Ezzel kb. el is telt a nap, kicsit megpihentünk ezek után, majd fél 11-kor elmentünk moziba, mert miért is ne. Az Idegpályát néztük meg, nagyon tetszett mindkettőnknek~

Vasárnap pedig felkeltünk reggel hatkor, összepakoltunk, majd hétkor már úton voltunk, mert még egyszer meg akartuk nézni azokat, amik belefértek a programba. Sajnos koránt sem volt annyi erőnk mint ezelőtt nap, fáradtak voltunk és mindenünk fájt, de kellett ez. Nem tudom elengedni ezt a várost, legszívesebben már most visszamennék, és ahogy beszéltük Pocokkal, ő is visszavágyik. Elmondhatatlanul hiányzik, már most, és most érzem azt, hogy honvágyam van. Nem ott születtem, eddig nem is hatott meg soha. Viszont most, vele, tényleg úgy éreztem, hogy ez kell nekem, nem a vidéki élet. És tény, sokkal inkább lenne az, hogy csak dolgozni járnék be a városba, amúgy kint laknék valami tanyán, de Pest nekem akkor is a kedvenc városom. És igen, hivatalosan is lehagyta Szegedet. Lehet, hogy csak azért, mert ott még nem voltam a drágámmal, de ide minél hamarabb szeretnék újra elmenni. Hiányzik az élmény.!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |