Seholország

109.

2017.09.18. 18:10, Limonadee
Elbuktam

Sziasztok, Mézik!

Elbuktam a szeptemberi taget. Nem, nem akarok és nem is tudok semmi értelmes indokot felhozni, egyszerűen csak ilyen vagyok, folyamatosan ekezdek valamit nagy gőzerővel, aztán pár nap alatt kihuny minden érdeklődés azzal kapcsolatban. Igen, saját magam alatt vágom a fát, saját magamat kergetem bele még hatalmasabb gödrökbe, mert ha el se kezdeném, legalább nem csalódnék, hogy abbahagyom. 

Akkor mégis miért csinálom? Miért akarok mindenkinek megfelelni? Miért sminkelek minden nap, mikor tudom, hogy egyesek úgy néznek egy sötétlila rúzs miatt rám, mintha valami sátánista lennék? TUDOM, hogy ha az lennék se lenne köze hozzá senkinek, igy meg aztán végképp, de valamiért mégis figyelek rájuk. Érdekel, mit gondolnak rólam. Érdekel, de nem kellene, mert tudom, hogy csak saját magamat bántom. 

Tanácstalan vagyok. A bloggal kapcsolatban is, az életemmel kapcsolatban is. Sok minden, amit eddig igaznak hittem most már még abba sem tudok kapaszkodni. És hogy miért? Nem azért, mert megbizom az embereken. Én? Ahhoz bizony nagyon sok mindenen túl kell esni, hogy én bárkire is azt tudjam mondani, hogy igen, te bizony elnyerted a bizalmamat. Aztán pedig mi történik? Ismételten egyedül maradok.

Nem akarok. Nem tartom magam rossz embernek. Szerencsére az osztálytársaim már hozzámszoktak. Én is hozzájuk. Mégis, mikor egyikük, aki ráadásul még fiú is, megjegyzést tesz a sminkemre... Őszinté elgondolkoztam rajta, hogy mindent kidobok. MINDENT. Teljesen felesleges, tudom, mert az én életem, én bőröm, azt teszek vele, amit jónak látok, és tudom, hogy ő is viccnek szánta, egyszerűen csak... Ismét érzem, hogy mindenre ugrok. Mondanám, hogy mindenen elsirom magam, de pont, hogy nem. Egyszerűen csak vagyok. Robbanásra készen minden egyes pillanatban. A hozzám legközelebb álló osztálytársaim, illetve Pockon kivül egyszerűen mindenkitől félek. 

Félek, de mégsem. Sosem volt olyan, hogy ne merjem megmondani a véleményemet. Igen, ilyen vagyok. De mégis félek az emberektől. Nem szeretem, ha megérintenek. Sőt, egyenesen rettegek attól, mi lesz, ha valaki véletlenül megfogja a kezemet. Nem bántott senki, sosem ütöttek meg (még jó...), mégis... Csak be akarok gubózni. Nem akarom, hogy megbántsanak, mert mostanság bármi apróság akkora fájdalmat tud okozni, hogy legszivesebben berohannék a szobámba és soha ki nem mozdulnék onnan.

Megint kezdődik. Nem akarom. Kibirtam egy évet nélküle, nem kell, hogy most, pont most ismét előjöjjön.

Címkék: személyes mindenes

108.

2017.09.11. 19:53, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

Nem tudom, kinek célzom ezt a bejegyzést. Egy kivánság... Szeretnék végre boldog lenni. Úgy igazán. Nagyon sok minden van, ami az utóbbi időben zavar, ami miatt nem tudok, egyszerűen tényleg nem vagyok képes arra, hogy őszintén mosolyogjak. Igen, leginkább ez azért van, mert Pocokkal gondjaink vannak. Mindig is voltak, mert a családja finoman szólva nem csak engem, de még őt sem tűri el. Emiatt pedig a "nem találkozhatsz vele, most itthon van dolog, ne menj" mindennapos dolog, mi pedig szépen lassan beleőrülünk ebbe. Konkrétan annyira ideges vagyok amiatt, hogy bánnak vele, hogy folyamatosan, napi szinten fáj a gyomrom, konkrétan enni nem tudok maximum falatokat fél naponkéntt, a fejem pedig szétmegy. 

Határozottan nem jó ez igy. Próblunk tenni ellene. Folyamatosan. Vagy összejön, vagy nem. Szeretem, jobban mint az életemet. Komolyan nem tudom, mi lenne velem nélküle, mert bármi is történjék, tényleg egy hatalmas támaszom volt mindig is, még akkor is, mikor az exemmel szakitottam. Akkor is ott állt mellettem. És igazság szerint mióta ismerem, folyamatosan. Igen, nem mondom, én is tettem érte, ezzel talán pont ő van a legjobban tisztában. És az is igaz, hogy lehet hogy még csak 2,5 éve vagyunk együtt, de olyan, mintha legalább a dupláját megéltük volna már. Ha nem többet.

Pont emiatt vagyok hajlandó azt mondani, hogy igen, bármennyi szarság is van most az életünkben, bámennyi rossz dolog történt velünk, bármennyire is nem ért meg sokszor, tudom, hogy ő az, akivel le akarom élni az életemet, és akivel boldog lehetnék. Igazán boldog. Csak a mi időnk még nem jött el...

11. nap: kivánj valamit.

107.

2017.09.11. 19:01, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

Szeretném, ha elolvasnátok azt a cikket, amit Amy irt. Teljes mértékben egyet értek vele, és szeretném, ha sok mindenkihez eljutna az üzenete!

"Az utóbbi időben egyre több blogon vettem észre, hogy hiába lelkes a szerkesztő, hiába posztol, egyszerűen senki sem kap kommentet.

Hol van az az időszak, mikor az embernek nem esett le a gyűrű az ujjáról, hogy kapott egy hozzászólást a témával kapcsolatban?

Hol van az az időszak, mikor nem csak egy gyors like-ra futotta a Facebookon, hanem tényleg, vettük a fáradtságot, hogy elolvastuk a blogger/ina bejegyzését, és megosztottuk vele a gondolatainkat?

Eltűnt. És ezért rettentően szomorú vagyok.

Igazából ez egy felhívás a mindenkori mindig csendes olvasóknak, hogy hiába csinálja egy blogger/ina a blogját, hogyha nem kap visszajelzést. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudja, hogy jó-e az, amit csinál? Hogy olvassák a bejegyzéseit? Hogy lesznek-e érdeklődök, olvasók, esetleg jelentkezők, hogyha nyereményjátékot rendez?

Ez nem csak a szerkesztőkön múlik, hanem RAJTATOK olvasókon is, hogy egyetlen kommenttel támogattok minket.

Mi mit kapunk ezért cserébe? Ugyanúgy semmit, mint ti. De nem jobb érzés azt tudatni a kedvenc íróddal, szerződdel, hogy überjó, amit csinál? És tudod, hogy ezt meghálálja, hogy nem hagyja abba a blogolást?

Sokan egyáltalán nem pénzért írnak, hanem szívből, szórakozásból. És ezt az örömet, a lelkesedést veszitek el azzal, hogy csendben olvastok valakit. Hány meg hány nagyszerű bloggertársam zárta be online naplóját, mert hiába olvasták, ha annyit se írtak neki, hogy „Szia! Klassz a blogod, csináld még!”?

Mit tudtok tenni? Akár chatbe, akár vendégkönyvbe, akár hozzászólásban ÍRTOK a szerkesztőnek.

Mi mit tudunk tenni? Tartjuk a lelkesedést, és kitartunk egymás mellett, támogatjuk egymást akkor is, hogyha továbbra is csendben marad az olvasótábor...

Valószínű, hogy ez is le fog csengeni x idő múlva, de ez mind megelőzhető, hogyha író-olvasó figyel egymásra. És ez az olvasókon is múlik, nem csak rajtunk, írókon..."

Köszönjük, hogy leirtad ezt, Amy!

Címkék: blog komment

106.

2017.09.08. 15:31, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

8. nap: 8 dolog, amit szeretsz magadban:

  • Megértő vagyok
  • Szeretem az embereket. Mindenkit. Azt is, aki amúgy nem túl kedves velem.
  • Ha elhatározok valamit, hogy MEGCSINÁLOM, akkor megcsinálom.
  • Újra tudom kezdeni a dolgokat.
  • Könnyen meg tudok bocsájtani.
  • Rájöttem, miben vagyok jó - és ezzel szeretnék kezdeni is valamit, nem feladni.
  • Sok minden érdekel. Sok témához értek, hozzá tudok szólni.
  • Kreativ vagyok.
Címkék: szeptember tag

105.

2017.09.07. 16:01, Limonadee

Sziasztok, Mézik!

7. nap: Hét dolog, amin dolgozni szeretnél/fejlődni szeretnél benne:

  1. Tanulás. Vagyis az, hogy legyen is akaraterőm hozzá.
  2. Blogolás. Még több személyes, cikkes bejegyzés
  3. Családdal lenni
  4. Pocokkal megoldani minden problémát szépen, lassan
  5. Saját magamat helyretenni, hogy ne essek minden kis dolog után depresszióba
  6. Olvasni, és irni róla. Esetleg újrakezdeni az irást? Tegnap este annyira jó ötletem volt. Fejben megvolt a sztori, meg az első pár mondat. Persze hogy hajnali háromkor, Pocok mellől nem fogok felkelni a jegyzetfüzetemhez. Emlékezni fogok rá. Aha, persze, nem.
  7. Idillteremtő szeretnék lenni. Aki mindig rendet rak, tudjátok, mindig csillog-villog nála minden, van sok rágcsa, ha jönnek vendégek. Illatgyertyák, meg mindenféle szép fény. Meg meleg. A meleg nagyon fontos.
Címkék: szeptember tag
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Semmi sem lehetetlen
 
19. Lány. Pocok. Egyetem. Sorozatok. Könyvek. Blogolás. Romantika. Yankee Candle. Sminkek. Vásárlásmánia. Jegyzetelés. Mindenamiirószer. Halhatatlanok. Starbucks. Heartland. PFUDOR.
Kódalap: GF